
Egy családi ház nem csak egy életre szól, hanem a következő generációkat is ki kell majd szolgálnia. Ezért nagyon fontos, hogy olyan legyen az új családi házunk, mely nem csak a mai műszaki előírásoknak és hőtechnikai szabványoknak felel meg, hanem többszörösen túl kell, hogy teljesítse azokat. A készházak építése ezeknek a kívánalmaknak maximálisan eleget tesz.
Azonban rengeteg kérdés felmerül ezzel az új technológiával szemben egészen a kezdeti lépésektől. Ezért most sorba szedjük, mik is a készház építésének lépési.
1, Kivitelező kiválasztása
Bár lehet, hogy álomotthonunk terve már megszületett fejünkben, de a legelős lépés a megfelelő kivitelező kiválasztása. Ehhez kiváló információforrás lehet az interneten felelhető holnapok, blogok, ahol az adott kivitelező korábbi munkái is nagy valószínűséggel megjelennek. Mindazonáltal sohase hagyjuk, hogy pár jól sikerült fénykép és jól szerkesztett honlap elcsábítson minket. A legfontosabb amiről mindig informálódjuk az adott céggel kapcsolatban az a kötelező minősítések (ÉMI) és az esetleges védjegyek (MAKÉSZ) megléte.
A kiválasztás után telefonos, vagy e-mailes egyeztetés során a cégek különböző típustervekre tudnak előzetes árajánlatot adni, de a leendő kuncsaft saját tervei alapján is szoktak árajánlatot készíteni, hogy a döntést megkönnyítsék.
2, Személyes tárgyalás
Amennyiben a kiszemelt kivitelező árajánlatát megfelelőnek ítéljük, a személyes tárgyalás folyamán az egyéb részletesebb igényeket is vázolhatja a vevő az építendő házzal kapcsolatban. A felkészült cégek gyakran külön helyiségben a használható szerkezetekből, anyagokból külön stúdiót rendeznek be, ahol a vevő megtekintheti azokat. Olykor lehetőség adódik emellett referencia házak megtekintésére is, vagyis a kivitelező korábbi munkáit is bemutathatja, így saját szemünkkel is meggyőződhetünk a minőségi munkáról.
3, Helyszíni szemle
A helyszíni szemlén a kivitelező munkatársai felmérik az építendő ingatlan földterületét, valamint a környezetet, hogy ezek figyelembevételével megkezdődhessen a tervezési szakasz, illetve pontosabb árajánlat kerülhessen kidolgozásra.
4, Előzetes tervek elkészítése
Mindezek után a feleknek egy tervezői szerződést szükséges kötniük. Nem szabad elfelejteni, hogy a építési szerződésig felmerülő tervezői költséget mindenképp meg kell fizetni, azonban azt szokás a kivitelezési szerződés során beleszámolnia kivitelezési költségbe, vagyis ennyivel csökken a vállalkozói díj a tényleges megbízás során.

5, Árajánlat
A végleges árajánlat akkor kerül kalkulálásra, miután a kivitelező és a vevő mindenben megegyeztek. Az építési technológiáról, beépítendő anyagokról, szigetelés mértékéről, tájolásról, energetika rendszerről (riasztó, központi fűtés stb.) való megegyezést követően van mód pontos árajánlat kidolgozására. Árajánlatból a kivitelező többet is kidolgozhat költséghatékonyság végett, így több opció közül választhat még itt is a leendő háztulajdonos.
6, Szerződéskötés
Ha az ár, a műszaki tartalom, a határidők és a fizetési feltételek elfogadásra kerülnek, akkor a szerződés pontjai kialakíthatóak, úgy hogy mindkét félnek megfelelő legyen.
7, Engedélyeztetési eljárás
A jóváhagyott tervrajzok alapján a kivitelező ezután elkészíti a tervdokumentációt és a gyártmányterveket. Beszerzésre kerülnek a közműnyilatkozatok, majd az illetékes hatósághoz benyújtásra kerülhet a leendő ingatlan építésére vonatkozó engedélyeztetés. Ez általában 15-45 napot vehet igénybe.
Érdemes ismerni, hogy milyen minősítések léteznek a készházakkal kapcsolatban. Erről a Készház minősítések című cikkben írtunk.
8, Készház alapozása
Az építési engedélyek kiadása után a kivitelező elkezdheti a ház alapjának kidolgozását. Ezzel egy időben a ház acél, vagy faszerkezetének legyártása is megkezdődik, így az építési folyamat párhuzamos zajlik, amivel rengeteg idő megspórolható.
9, Készház szerkezetének felépítése
Az alapozást végeztével kezdődhet magának a ház szerkezetének a felépítése. . Ezzel a ház eléri az úgynevezett szerkezetkész szintjét. A falak és a tetőszerkezet a munkafázis végére egyetlen egységet alkot majd, amire ezt követően felkerülhetnek a külső szerkezetet érintő elemek (eresz, stb).
A felépítés teljes folyamatáról a Készház felépítése című cikkben írtunk.
10, Kulcsrakész kialakítás
A legutolsó fázis a szerkezet kialakítását követően a külső falak védelmét szolgáló rétegek kialakítása, valamint a belső tér vevő igényei szerinti kialakítása. Ez a korábbiakban meghatározott anyagokkal és minőségben zajlik. Miután a kivitelező ezt a munkaszakaszt is sikeresen elvégzi a ház kulcsai is átadásra kerülnek az újdonsült tulajdonos számára.
Leave a Reply